Pásztói sikerek a XI. Tarján Kupán

Nagyítóval kellett keresni a tarjániakat az ő kedvükért rendezett versenyen

   Hosszú szünet után, új helyszínen, a Civil Közösségek Házában rendeztük meg június 11-én a XI. Tarján Kupát. Bár sejtettük, hogy a nyár eleji időpont inkább a szabadba vonzza a családokat, azért reméltük, hogy a január óta eltelt idő és a csak ősszel várható folytatás miatt a sakkot igazán szeretők mégiscsak bennünket választanak. Ezúttal azonban sajnos olyanok is cserben hagytak bennünket, akik korábban stabil résztvevők voltak. Abszurd adat, hogy az erősorrendünkről összesen négyen voltak ott a versenyen, akkor, amikor az NB II-es meccseinken többen is érezhető játékhiánnyal játszották a partijaikat. Itt lett volna a lehetőség, de nem kellett. Azt pedig már inkább ne is akarjuk megszámolni, hogy hány helybeli lakos indult a versenyen...

  De lett verseny, köszönhetően a Pásztóról érkező felmentő seregnek, amely segítségével végül lett egy 11 fős gyerek és egy 10 fős nyílt csoport. A nyílt csoportban Görcsi Gábor révén most is volt egy FIDE-mester résztvevőnk. Meglepetésre azonban vereséggel kezdett Klenóczky Dániel ellen, s nem ez volt az egyetlen váratlan eredmény, amit ez a két játékos produkált ezen a napon. Gábor több pontot is elhullajtott, az egész versenyen időbeosztási problémával küzdött. Dani le tudta győzni az első helyért küzdő Kovács Dánielt is, de sikerült kikapnia a mezőny végén végzőktől.

  Egyenletesen jól játszott viszont a mezőny két szenior játékosa, Vajda Albert és Szarvas Sándor. Kettejük csatáját a pásztói edző nyerte, ő viszont Kovács Dani ellen hibázott. A nyílt csoport legfiatalabb tagja a Losoncról érkezett 11 éves Jan Alexander Grec volt, aki többek életét is megnehezítette ezen a délelőttön.

A gyerekcsoportban is hamar elfogytak a veretlenek, körbeverés tette izgalmassá a versenyt. Bármilyen meglepő is, de a lányok voltak többségben ebben a csoportban, sőt 3 forduló után már csak a pásztói Oláh Dorka volt százszázalékos. A végére mégis a papírforma érvényesült és a gyermekcsoport legidősebb indulója, Bognár Kevin ragadta magához a vezetést, amit a meg is őrzött a verseny végéig. Minden korcsoportot a pásztóiak nyertek, ami köszönhető volt a tarjániak már említett érdektelenségének is.  

Végeredmény:
9 éven aluli lányok: 1. Mender Laura, 2. Kovács Rebeka, 3-4. Fenyő Blanka, Kovács Veronika
14 éven aluli lányok: 1. Oláh Dorka, 2. Kresák Flóra
10 éven aluli fiúk: 1. Racskó Máté, 2. Büki Marcell, 3. Balogh Bertold
14 éven aluli fiúk: 1. Bognár Kevin, 2. Gyurcsák András
Nyílt csoport: 1. Vajda Albert, 2. Szarvas Sándor, 3. Kovács Dániel, 4. Görcsi Gábor, 5. Kormos József, 6. Klenóczky Dániel, 7. Vas Vince, 8. Patai Péter, 9. Jan Alexander Grec, 10. Kelemen Áron
Ezen belül a 18 éven aluliak: 1. Görcsi Gábor, 2. Klenóczky Dániel, 3. Vas Vince, 4. Patai Péter, 5. Jan Alexander Grec, 6. Kelemen Áron

Részletes táblázatok:
Gyermekcsoport
Nyílt csoport