- Részletek
-
Kategória: Háziversenyek
-
Közzétéve: 2016. máj. 08. vasárnap, 20:15
-
Írta: Super User
-
Találatok: 1820
Május 6-án rendeztük a tanév 3. háziversenyét a Gagarin Sakk-klubban. Az elején szűk létszámmal indultunk, az elsősök mellett még többen is csak a 2. fordulóra futottak be. Két csoportban összesen 25-en mégiscsak összegyűltek, annak ellenére, hogy néhány, már törzstagnak számító gyermek is távol maradt a versenyünktől.
A nagyok csoportjában mindössze hatan jöttek össze, így körmérkőzésre került sor. Nagy meglepetés nem született, a szűk, de közel sem gyenge mezőnyben Kovács Dániel csak egy fél pontot veszítve lett első, de a mögötte végző Klenóczky Dániel is veretlen maradt 3 győzelemmel és 2 döntetlennel. Lőrik Gergő nem tudta megismételni a téli háziversenyen nyújtott nagyszerű teljesítményét, Versegi Tamásnak viszont nincs oka szégyenkezni, hogy nem tudta megelőzni a már rutinosabbnak számító, kizárólag versenysakkozó ellenfeleit. Bíró Máté és Patai Péter ezúttal nem tudott pozitív meglepetést okozni, játékukból hiányzott a pontosság.
Az alsósok végül 19 fős csoportjában a végső győzelemre is esélyes Vágvölgyi Ádám és Kasléder Dávid a sors szeszélye folytán már az első fordulóban megmérkőzött egymással. Ádám nyert és ezután már nem is volt olyan ellenfele, aki komolyabban meg tudta volna szorongatni. Játékának még sokat kell tisztulnia, de fejlődése egyre erőteljesebb, reméljük a nyár nem fog ebben törést okozni. Dávid is leküzdötte kezdeti elkeseredettségét és a végén a várakozásnak megfelelően a 2. helyre futott be. Ha már Ádám fejlődését dicsértük, akkor nem lehet szó nélkül hagyni Fenyő Blanka előretörését sem. A sikeres diákolimpia óta is sokat fejlődő pici lányka pénteki játékát látva akár az egyik nagy tehetségünkké is kinőheti magát. Jól szerepelt Lőrik Tímea és Deák Dominik is, utóbbira hasonló lehetne igaz, mint Blankára, ha több versenyen venne részt. Az elsősök között is voltak már olyanok, akik kellemetlen perceket okoztak az idősebb ellenfeleiknek, közülük leginkább Szviták Máriót lehet kiemelni. No és említsük meg legifjabb résztvevőnket, az óvodás Balogh Bertoldot. Érdeklődése és tehetsége a sakk iránt már megvan, sokat fog jelenteni számára, ha iskolás lesz és megtanulja majd, hogy arra koncentráljon, amit csinál.
A 6 forduló után igazi éremeső hullt a gyerekekre, szinte alig volt olyan, aki a korcsoportonkénti és nemek szerinti értékelésben lemaradt volna a dobogós helyekről. S kapott persze mindenki oklevelet és csokit, így alig volt olyan, aki nem vidám arccal indult volna hazafelé.
Korcsoportonkénti eredmények:
Óvodás: 1. Balogh Bertold
1. oszt. leány: 1. Péter Rozina
2. oszt. leány: 1. Fenyő Blanka, 2. Tóth Eszter, 3. Kovács Veronika, 4. Kovács Rebeka
3-4. oszt. leány: 1. Lőrik Tímea
1. oszt. fiú: 1. Szviták Márió, 2. Szabó Marcell, 3. Rusznyák Máté, 4. Oláh Károly Milán, 5. Murár Balázs, 6. Al-Maktari Mohamed
2. oszt. fiú: 1. Deák Dominik, 2. Kovács Bendegúz
3. oszt. fiú: 1. Vágvölgyi Ádám
4. oszt. fiú: 1. Kasléder Dávid, 2. Tóth Bálint
5. oszt. fiú: 1. Ottmár Dániel
8.oszt. : 1. Bíró Máté, 2. Versegi Tamás
"Senior" (volt gagarinos): 1. Kovács Dániel, 2. Klenóczky Dániel, 3. Patai Péter, 4. Lőrik Gergő
Az alsós csoport teljes végeredménye