Tisztes helytállás, nem több, nem kevesebb

  • Nyomtatás

Volt már, lesz is jobb egyéni és csapat diákolimpiánk

 Április 3-4-én Miskolcon rendezték a sakk egyéni diákolimpia országos döntőjét. Csapatunkat öten képviselték a 9 fordulós, svájci rendszerű versenyen.

Lőrik Kitti és Lőrik Gergő (Gagarin) az értékszám nélküliek között szerepelt a leány III., illetve a fiú IV. korcsoportban. Kitti kicsit megszeppenve, két vereséggel kezdett, majd azt követően váltakozó sikerrel játszva 4 ponttal, fél pont híján 50 százalékos teljesítménnyel kicsit balszerencsésen lett a 19. Gergő remekül kezdett, 3 forduló után még veretlen volt. Valószínűleg hamar elfáradt, mert teljesítménye fokozatosan visszaesett, végül - az utolsó két játszmát is elveszítve - 3,5 ponttal szintén 19. lett.
Az értékszámos fiú IV. korcsoportban Bíró Máté (Gagarin), a fiú V. korcsoportban Klenóczky Dániel és Patai Péter (Bolyai Gimnázium) igen erős mezőnyben kellett, hogy helytálljanak. Mindhárman borzasztó rossz rajtot vettek, 4 forduló után Daninak 1, Petinek és Máténak mindössze fél pontja volt. Szerencsére mindhárman bizonyították, hogy kemény fából vannak és nem adják fel idő előtt a versenyt. Rákapcsoltak és elkezdték a pontgyűjtést. Ez Petinek sikerült leginkább, s négyes nyerősorozattal a mezőny közepére küzdötte fel magát. Az utolsó fordulóbeli döntetlennel végül 5 ponttal fejezte be a versenyt. Ő lett közülünk az egyetlen, aki 50 % felett teljesített. Gyenge Bucholz-értéke miatt azonban meg kellett elégednie a 19. hellyel, pedig a 11. helyezettnek is 5 pontja lett. Dani 3,5, Máté 3 ponttal zárta a döntőt, nekik ez a 34., illetve a 40. helyhez lett elegendő.
  Összességében mindhárman az Élő-pont szerint nagyjából elvárható helyezést hozták a zömében NB-s csapatokban edződött ellenfelekkel szemben. Gergőnek és Kittinek még mindig edződni kell a versenyzéshez, több rutinnal a jobb eredmények is jönni fognak. A négy fiú jövőre még ugyanabban a korcsoportban marad, amiben most versenyzett, így a jövő évi szereplésük nagy mértékben múlik majd az addigi felkészülésen. Mostani szereplésük tisztes helytállásnak mondható, tehetségüket most is igazolták, de dönteniük nekik kell, hogy megelégszenek-e ennyivel, vagy többet szeretnének elérni.

  Akadt a diákolimpián két kiemelkedő nógrádi eredmény. Az értékszámos fiú IV. korcsoportban Görcsi Gábor, az értékszám nélküli fiú VI. korcsoportban Tarjáni Dominik egyaránt hajszállal maradt le a dobogóról és a 4. helyen végeztek. Gratulálunk a szereplésükhöz. 

Részletes eredmények a chess-results.com oldalon olvashatók.

  Április 17-19. között Szombathelyen rendezték az országos csapat diákolimpiát. A Gagarin felsős csapatát teljes egészében egyesületünk tagjai alkották, a Táncsics Szakközépiskola csapatában pedig ketten képviseltek bennünket.
  A felsős fiúknál sejthető volt, hogy a tavalyi bravúros szereplést (7. hely) nem sikerül megközelíteni, mert a csapat játékereje, versenyrutinja jelentősen elmaradt a tavalyi csapattól, főként úgy, hogy a csapattagságra esélyes Miskolczi Nemere és Versegi Tamás az ausztriai kirándulás miatt nem tudott a csapattal tartani. Így történt meg az, hogy 5. csapattagként a 3. osztályos Bíró Danit neveztük be, de így is reménykedtünk abban, hogy a középmezőny második felét sikerül megcsípni.
  Sajnos azonban hamar kiderült, hogy a tavalyi csapatból hírmondónak maradt Bíró Máté kivételével nem tudjuk felvenni az országos döntő ritmusát. A csapat nagy részén kiütközött a versenyrutin hiánya, s még az elvárható pontokat sem tudják hozni. Az utolsó fordulóbeli kiütéses vereséggel pedig még azt sem sikerült elkerülni, hogy a mezőny végén végezzünk.
  Az egyéni teljesítmények táblánkénti sorrendben: Bíró Máté 8/3, Lőrik Gergő 7/2, Dobos Zétény 7/1,5, Lőrik Kitti 7/2,5, Bíró Dániel 2/0.
  Ha jövőre többet szeretnénk, akkor elsősorban több versenyzésre lenne szükség. Az idő és energia szétforgácsolása helyett nagyon szerep kellene, hogy jusson a sakknak mindannyiuk életében. Másképp viszont fogadjuk el, hogy a sakkban sem adják ingyen a jó eredményt és ugyanekkora ráfordítással nem várhatunk sikeresebb szereplést. 
  Valamivel jobban sikerült a szereplés a Gyetvai Izsákot és a Baranyi Leventét az első két táblán felvonultató Táncsics Szakközépiskolásoknak és a 24 csapatból a 21. helyen végeztek. Az első táblán játszó Izsák teljesítménye minden dicséretet megérdemel, hiszen 8/4 ponttal remekül tartotta az éltáblát. Baranyi Levinek kevésbé ment, 8/2-vel zárta a döntőt.
  Rájuk is ráférne a több, sokkal több versenyzés!

Részletes eredmények:
  Felsős fiúk
  Középiskolás fiúk