Megyei bajnok a felsős fiúcsapatunk; 3 és fél aranyérem az egyéni diákolimpián

Március 29-én Nógrádmegyerben rendezték meg a megyei sakk csapat diákolimpiát.

A Gagarint egy alsós, illetve két felsős fiú csapat képviselte. Lánycsapatunk most sajnos nem volt.

A felsős fiúcsapatainknak csak a pásztói csapat jelentett igazán nagy ellenfelet. A nyolc csapatból álló mezőnyt végigverve a tavaly országos 10. helyezett "A" csapatunk Patai Péter, Klenóczky Dániel, Gyetvai Izsák, Bíró Máté összeállításban a maximális 28-ból 27,5 pontot megszerezve lett megyei bajnok. "B" csapatunkat (Baranyi Levente, Lőrik Gergő, Sütő Martin, Kelemen Marcell) még a pásztóiak tudták megelőzni, így ők bronzérmesek.

Alsós fiúcsapatunk a tavalyi bronzérem után győzelmi reményekkel indult, bár sejtettük, hogy a korábbi egyéni megyei bajnok Oravecz Levente elköltözését meg fogjuk érezni. A Dobos Zétény, Tankó Bálint, Torák Martin, Horváth Gergő, Bíró Dániel összetételű csapat az utolsó fordulóig vezette a mezőnyt, ekkor azonban vereséget szenvedett a minden táblán nagyobb versenytapasztalattal rendelkező pásztói alakulattól, s így végül ezüstérmes lett, ami így is nagyszerű eredmény.

Minden résztvevőnek gratulálunk! Felsős fiú csapatunk május 16-18-án Szombathelyen, az országos döntőn képviseli az iskolát és sakk-klubunkat. Sok sikert kívánunk!

S ha keseregnem kellett az egyéni diákolimpia rendezési hiányosságain, akkor most ki kell emelnem, hogy Megyerben ezúttal is minden jól meg volt szervezve. Saci néni, köszönjük!

Március 14-én hagyományosan Karancslapujtőn rendezték a megyei egyéni diákolimpiát. Ezúttal is mintegy 200 gyerek vett részt a versenyen.
A Gagarin Iskolát 21 tanuló képviselte, s ezúttal is volt néhány éremesélyes hiányzónk. Lőrik Kitti beteg lett, Sütő Rebeka saját, Klenóczky Dániel pedig tanára érthetetlen döntése miatt nem képviselhette iskoláját a megyei döntőn.

Több diákunk azonban bravúrosan szerepelt és ezzel kárpótolt bennünket a hiányzókért.
Fiú II. korcsoportban Dobos Zétény, fiú III.-ban Lőrik Gergő, fiú IV.-ben Baranyi Levente megyei bajnok lett!
Mindhárman kijutottak a május végén rendezendő Élő-pont nélküliek országos döntőjére.
Rajtuk kívül még több szép eredményt is elértünk. A fiú II. korcsoportban Torák Martin bronzérmes, Tankó Bálint 4., Horváth Gergő 7., Lengyel Tamás 10. lett. Ebben a korcsoportban a 46 induló között mind az 5 gagarinos az első 10-ben végzett! A fiú IV. korcsoportban Sütő Martin szerzett bronzérmet, míg Kelemen Marcell futott be a 4. helyen, Tóth Valter a 12. 
Fiú I. korcsoport 44 fős mezőnyében épp lemaradtuk az okleveles helyekről. Gyurcsák András a 7., Bíró Dániel a 9. lett a bronzérmessel megegyezően 5-5 ponttal. Bagyal Márk a 11., Vágvölgyi Ádám 14., Kasléder Dávid 15., Tóth Bálint 27. lett. Ádám, mint az egyetlen elsősünk szereplése kellemes meglepetés és biztató a jövőre nézve.
A lányoknál az egyetlen gagarinos résztvevő az I. korcsoportban Lőrik Tímea volt, aki jól helytállva a 8. helyen fejezte be a versenyt.



Rendeztek egy külön versenyt a már Élő-pontos versenyminősítéssel rendelkezők részére is. Ebben a csoportban Patai Péter 3. lett, Bíró Máté a 4., Miskolczi Nemere 7., Gyetvai Izsák 9.
Az eredményhirdetés furcsasága volt, hogy az általunk biztosított 3 éremgarnitúra ellenére ebben a csoportban nem hirdettek korcsoportonként győztest. Ha így lett volna, akkor Bíró Máté hozta volna számunkra a negyedik aranyat és Miskolczi Nemere is bronzérmes lett volna. Így meg kellett elégednünk a képzeletbeli dobogóval és - mondjuk - még egy fél aranyéremmel. Remélem Máté és Nemere felveszi a kesztyűt és ezt egyszer még leverik Bódi Tamáson!

A szép szerepléshez mindannyiuknak gratulálunk. Részletes eredmények a Megyei Sakkszövetség honlapján.
Külön köszönet minden ott lévő szülőnek a szállításért és kíséretért, és Bagyal Péter tanár úrnak is köszönjük meg, hogy most először a Gagarin tanári kara is képviselve volt a rendezvényen. 

Kesergő

Nehéz elsiklani a rendezés furcsaságai és hiányosságai mellett. A szülők és csapatvezetők teljes kitiltása mellett volt olyan versenyterem, ahová Mede István, a Megyei Sakkszövetség alelnöke sem jutott be, mert a gyerekekre kulccsal zárták rá az ajtót! Hát ennyit a tehetségek felfedezéséről. Hihetetlen, hogy egy iskolában ilyen megtörténhet.

A verseny úgy zajlott le, hogy közben semmilyen eredménylista nem volt közzétéve (végeredményeket sem kaptunk), még azt sem tudtuk ellenőrizni, hogy az eredmények helyesen lettek-e beírva. Ez legalább tavaly még volt. Volt olyan, magát versenybírónak tituláló személy, aki maga sem volt tisztában a játék szabályaival.  A fiú I. és II. korcsoportban a táblák négyötödénél nem volt sakkóra, ami megkérdőjelezi a verseny szabályosságát (lásd a Magyar Sakkszövetség versenyszabályzatát), és feleslegesen elhúzódó partikat eredményezett. S mindezek a 17. alkalommal itt megrendezett versenyen történtek. Éljen Nógrád megye sakksportja!