Megyei bajnok az alsós lánycsapat és Bolyai fiú csapata

Ezüstérmesek az alsós fiúk, ötödikek a felsősök

  A már több, mint 10 éves hagyománynak megfelelően ismét Nógrádmegyerben rendezték meg a megyei csapat diákolimpiát, köszönhetően a főszervezőnek, Cseh Sándornénak. A rendezés ezúttal is magas színvonalú volt, csupán a versenyvezetéssel adódtak problémák.

  Sakk-klubunkat 4 kategóriában képviselte egy-egy csapat, az alsós fiúknál és lányoknál, valamint a felsős fiúknál a Gagarin, a középiskolásoknál a Bolyai csapatával voltunk érdekeltek.


 

  Az aranyérmes lányok (balról jobbra):
Kovács Rebeka, Fenyő Blanka, Kovács Veronika, Tóth Eszter


  Leggyorsabban ez utóbbi végzett a versennyel, hiszen a középiskolás fiú kategóriában a bolyais fiúknak (Patai Péter, Klenóczky Dániel, Lőrik Gergő, Versegi Tamás) csupán a korábbi két klubtagunkat, Gyetvai Izsákot és Baranyi Leventét is felvonultató Táncsics csapatával kellett megmérkőznie. A bolyaisok 7-1-re nyertek és megyei bajnokok lettek.
  Az alsós lányok (Kovács Veronika, Tóth Eszter, Fenyő Blanka, Kovács Rebeka) abszolút favoritként indultak, miután kiderült, hogy a nagy vetélytárs Pásztó nem indít csapatot ebben a kategóriában. Az esélyeknek megfelelően rajt-cél győzelmet arattak, csupán egy bástyaelőnyben leadott fél pontot vesztettek a nap során. Ez a két csapat az országos diákolimpián is képviselheti klubunkat.
  Az alsós fiúknál a pásztóiak indultak esélyesként, de a dobogós helyezésben reménykedhettünk. Ez meg is lett, méghozzá a dobogó 2. fokán végzett a Vágvölgyi Ádám, Büki Marcell, Deák Dominik, Balogh Bertold kvartett. A pásztóiak magabiztosan nyertek, de azért meghúzgáltuk az oroszlán bajszát, hiszen a százszázalékos teljesítménnyel előrukkoló Vágvölgyi Ádám legyőzte a bajnok első táblását is, amivel visszavágott az egyéni diákolimpián elszenvedett vereségéért. Kellemes színfoltja volt csapatunknak az elsős Balogh Bertold játéka, aki mindössze egyszer szenvedett vereséget.
  Felsős fiúcsapatunknak nem lehettek vérmes reményei, hiszen az iskolát kinövők, illetve a sakktól elfordulók vagy az egyéb versenyen indulók hiányában teljesen új csapattal kellett kiállnunk, a két évvel ezelőtti bajnokokból és a tavalyi ezüstérmesekből nem maradt senki. A 3 ötödikes (Gyurcsák András, Kasléder Dávid, Tóth Bálint) és egy hatodikos (Kazinczy Levente) alkotta csapatot még egy bírói hiba is sújtotta, hiszen az első fordulóbeli 4-0-ás győzelmük után erőnyerők lettek, amiért nem kaptak pontot és ami miatt egy ellenféllel kevesebbel játszottak, mint az előttük végzők. Az így megszerzett 5. hely miatt nem kell szégyenkeznünk, az elkövetkező években már ők is nagyobb eséllyel indulhatnak majd.

Gratulálunk minden gyereknek az iskolájuk és a sakk-klubunk méltó képviseletéért!