Magabiztos kettősgyőzelemmel kezdett csapatunk

  • Nyomtatás

A serdülők is jól szerepeltek a nyitányon

  November 9-én rajtolt a közös rendezésű Heves-Nógrád megyei felnőtt és serdülő sakk csapatbajnokság.
  A tavalyival megegyezően egy borsodi csapattal is kiegészülve 12 csapat nevezett a felnőtt mezőnyben. Megyénket a tarjáni csapaton kívül a Pásztó NB II-es csapatának 2. gárdája képviseli.  A nyári igazolások révén együttesünk jelentősen erősödött, megalapozva jövő évi NB II-es álmainkat.
  Az első játéknapon két olyan ellenfél várt ránk, akik megelőzték a tavaly 6. helyre befutó csapatunkat. Ez kitűnő erőfelmérés volt ahhoz, hogy lássuk az előrelépés mértékét. A kötelező 2 ifjúsági helyett 3-at játszattunk, hiszen a jövő építése a győzelemnél is fontosabb. 
  Az első mérkőzésen az NB II-es Andornaktálya 2. csapata volt az ellenfél. A legtöbb táblán kiegyensúlyozott játszma alakult ki a több, az NB II-ben is stabil taggal kiálló rivális ellen. Aztán több táblán is egyre inkább kijött a tudáskülönbség, elindult a henger, s egymás után jöttek a győzelmeink. A leglátványosabb támadást talán Frink Szabolcs vezette, de bátran támadva nyert Frink Ferenc, Kovács Dani és Bohati Tomi is. Szarvas Sándor és Patai Peti a nagyobb végjátéktudásával tudott diadalmaskodni. Gyetvai Izsák egy hullámzó partit játszott, végül a döntő csapás az övé volt. Csupán két partit vesztettünk, s azt is balszerencsével. Egyed András és Klenóczky Dani is egy-egy súlyos hiba után vesztette el uralmát a bábui felett. Mindössze egy döntetlen volt Kovács Zsolt révén - ez is mutatja, hogy nem békülékeny stílusban kezdtük a bajnokságot. Győzelem 7,5 - 2,5 arányban!

  A délutáni fordulóban a tavalyi ezüstérmes, de az akkor is legyőzött Pétervására várt reánk. Nehéz meccsre számítottunk, de nem volt az. Gyorsan jött több győzelem is, s 4-0-ra elhúztunk, majd nemsokára már 6-1 volt az eredmény. Kovács Dani és Gyetvai Izsák is nagyon hamar előnybe került és nyert, Frink Ferenc és Kovács Zsolt sem adott sok esélyt ellenfelének. Patai Peti ellen leültetni sem mertek senkit (pedig délelőtt még nem volt foghíjas az ellenfél). Ezúttal Klenóczky Dani mutatta be, hogy végjátéktudásban előrébb tart ellenfelénél. Az Andornaktálya egyetlen győzelmét annak köszönhette, hogy Szarvas Sanyi bá' délutánra láthatóan elfáradt, s több hibát is vétve vesztett. 3 táblán alakult ki nagy csata: az első két táblán Egyed Andrásnak és Bohati Tamásnak is az NB II éltábláin is játszó partner jutott, végül mindketten döntetlennel zárták a játszmát. Ugyanilyen eredménnyel zárult a kockázatmentes állást felépítő Lenkó Csaba partija is. A végeredmény ismét 7,5 - 2,5 a javunkra!

Salgótarjáni TSE - Andornaktálya SE II   7,5 - 2,5
Nyert: Bohati Tamás, Frink Ferenc, Frink Szabolcs, Szarvas Sándor, Kovács Dániel, Patai Péter, Gyetvai Izsák
Döntetlen: Kovács Zsolt

Salgótarjáni TSE - Pétervására   7,5 - 2,5
Nyert: Kovács Zsolt, Frink Ferenc, Kovács Dániel, Patai Péter (e.n.), Klenóczky Dániel, Gyetvai Izsák
Döntetlen: Egyed András, Bohati Tamás, Lenkó Csaba

Mindkét partiját megnyerte Frink Ferenc, Kovács Dániel, Patai Péter és Gyetvai Izsák. Gratulálunk nekik és az egész csapatnak!

A másik nógrádi csapat, a Pásztó SE II is megnyerte mindkét mérkőzését, nekik is gratulálok a csapatunk nevében! 

Állás: 1. Füzesabony 16,5   2. Salgótarjáni TSE 15   3. Pásztó 13,5 pont, ...

Részletes eredmények megtekintéséhez kattints ide!    

  A tavaly ezüstérmes serdülőink közül többen "kiöregedtek", de így is jó csapattal indulunk.  Az első fordulóban szintén az Andornaktálya volt az ellenfél. S hogy hol is tart az utánpótlásunk? Az NB II-es ellenfelünk serdülőit alaposan elvertük. Bíró Máté és Lőrik Gergő is százszázalékosra teljesített, Dobos Zétény 1, Lőrik Kitti 2 partiban ingott meg, de csak azért, hogy az ellenfelünk játékosainak el ne menjen a kedve a sakktól. A vége 13-3-as fölényes győzelem. Szép kezdés, de tudtuk, hogy a folytatás már nem lesz ilyen sima.

  A mezőnyben a két legerősebb ellenfél a Hatvan és a tavalyi győztes Lőrinci, náluk is komolyan gondolják az utánpótlás-nevelést. Nos a 2. fordulóban a hatvaniakat sikerült kifogni. A scheveningeni rendszerben zajló mérkőzés első körében Bíró Máté vezért nézett el, s egy pontos hátrányba kerültünk. Majd Máté újra magára talált és a végig kiegyensúlyozottan játszó Lőrik Gergővel együtt tartották a lépést a hatvaniakkal. Az utolsó körben Gergő kapta a legerősebb ellenfelet, akivel végül döntetlenben egyezett meg. Máté újra nyert, az eredmény 7-7, a döntés Kittire és Zétire várt. Kittinek örökös sakkal megvolt az esélye a döntetlenre, de nem elégedett meg vele. Rosszul járt, végül vesztett. A parti előtt fáradtságra panaszkodó Zétitől csupán a tőle idősebb ellenfele volt még fáradtabb, vezért nézett el. Ifjú tehetségünk még némi rutinmunka után be is gyűjtötte a teljes pontot. Így hát a vége 8 - 8. Nem rossz az egyik éremesélyes ellen!

  Salgótarjáni TSE - Andornaktálya SE 13 - 3   
    Pontszerzők: Lőrik Gergő 4, Bíró Máté 4, Dobos Zétény 3, Lőrik Kitti 2

  Salgótarjáni TSE - Hatvan 8 - 8
    Pontszerzők: Lőrik Gergő 3,5  Bíró Máté 3, Dobos Zétény 1, Lőrik Kitti 0,5

A két mérkőzésen Lőrik Gergő 7,5, Bíró Máté 7 pontot szerzett meg a maximális 8-ból! Gratulálunk az egész csapatnak!

Az állás 2 forduló után: 1. Lőrinci 26, 2. Pásztó I 25, 3. Salgótarjáni TSE 21, 4-5. Hatvan, Andornaktálya 14-14 pont.
Részletes eredmények itt.    Táblázat itt.

Folytatás december 7-én a felnőtteknél a megyei rangadóval. Addig lesz háziverseny a Gagarinban, Pásztón megyei rapidbajnokság és gyerek sakkfesztivál (22-én), no és Tarján Kupát rendezünk 29-én.

Aki szeret sakkozni és versenyezni: hát hajrá!