Tóth Pál (1944-2017)

 

2017. december 20-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Tóth Pál.

Évtizedeken át szervezte, irányította a salgótarjáni sakkozást, a magyar bajnokság 2. vonalában szereplő csapat vezetője, ügyintézője volt.

Munkásságát mindig meghatározta az alaposság, a precizitás. Szinte mindig nyugodt és higgadt tudott maradni.

5 évvel ezelőtt tevékeny résztvevője volt a helybeli sakkcsapat újjászervezésének, azóta egyesületünk elnökségi tagja volt. Tapasztalatával, tanácsaival folyamatosan segítette az egyesület irányítását.

Még idősen is kombinatív, ötletes volt a sakktáblánál, pár évvel ezelőtt még a megyei bajnokságon is kiemelkedően szerepelt.

A sakkozásban eltöltött évtizedek alatt rengeteg barátot szerzett magának, akik most szomorúan búcsúznak tőle.

Nyugodj békében Pali bácsi!

Végső búcsúztatása:
  Salgótarján, Új temető
  2018. január 5., péntek, 11 óra