Vereséggel, de a nyolcadik helyet megőrizve zártuk az NB II-es bajnokságot

  Április 9-én került sor a 2016/17-es bajnokság utolsó fordulójára, amelyben itthon fogadtuk a Fóti SE csapatát. Ha meg tudtuk volna ismételni ellenük a tavalyi szezonban elért három pontos győzelmet, akkor meg is előzhettük volna őket a táblázaton. Sajnos azonban már napokkal a meccs előtt megfogyatkozott erre a remény, mert a csapattagjaink sorra mondták le a vasárnapi szereplést. Olyannyira tartalékosak lettünk, hogy Klenóczky Sándornak és Klenóczky Dánielnek betegen kellett asztalhoz ülnie, s még így is a 12. táblán újoncot avattunk a 10 éves Kovács Veronika személyében. Sajnos mindez azzal is járt, hogy többen is 2-3 táblával feljebb kerültek, mint ahol esélyesebbek lehettek volna.
 

A legjobb pontszerzőnk Kovács Dániel lett.

 

  Maradék seregünk viszont tisztességgel helyállt. Minden táblán nagy csata alakult ki, ezúttal nyoma sem volt villámgyors döntetlennek. Kovács Dániel, ellenfele súlyos hibájából kifolyólag megszerezte nekünk a vezetést, s mint utólag kiderült az egyetlen győzelmünket is. A két utolsó táblán sajnos viszonylag gyorsan papírforma eredmény született, amivel már az ellenfelünk vezetett. Emellett több partiban is anyagi hátrányba kerültünk, a legtöbb táblán mi izzadtunk a döntetlenért. Példa értékű volt a három idős sakkozónk, Gallai János, Frink Ferenc és Szabó Ervin küzdeni tudása. 4 és fél óra elteltével még 5 játszma is tartott (közte a betegen helytálló két Klenóczky partija!), a legutolsó, Huszár Márk partija pedig közel 5 és fél órásra nyúlt. Frink Ferenc egy durva elnézéssel sajnos nyerési esélyt szalasztott el, sikerült viszont minőséghátrányból is fél pontot hoznia Szabó Ervinnek, Patai Tamásnak és Klenóczky Sándornak.

  Ellenfelünk 8-4-re nyert, amivel alaposan visszavágott a korábbi vereségért. A most nehezen megszerzett 4, a bajnokságban pedig összesen szerzett 59 pontunk viszont még éppen elegendő lett a nyolcadik helyünk megőrzéséhez. A Gödöllőt azonos játszmaponttal, de több csapatponttal tudtuk megelőzni. A tavalyi 9. helyünk és az akkori 58,5 pontunkhoz képest ez - ha minimálisan is, - de jelent némi előrelépést, főként ha figyelembe vesszük, hogy az Erkel csoport tovább erősödött az előző szezonhoz képest.

  A bajnokságban a legjobb pontszerzőnk - csakúgy, mint a tavalyi szezonban - ezúttal is Kovács Dániel lett. Ő volt az egyetlen, aki mind a 11 fordulóban ott volt a csapatban, a zömében 3-4. táblán megszerzett 7 pontja pedig kiváló teljesítmény. Mögötte 5,5 ponttal Klenóczky Dániel lett a második, őt követi Frink Ferenc és Egyed András 5 - 5, Patai Péter és Patai Tamás 4,5 - 4,5 ponttal. A kevesebbet játszók közül ki kell emelnünk Klenóczky Sándor 4/3,5, valamint Kovács Zsolt 2-3. táblán szerzett 4/2,5 pontját.
(Részletes teljesítmények)
  Az elkövetkező évek feladata lesz, hogy megtaláljuk azokat a csapattagokat, akikre folyamatosan lehet számítani, hiszen 3-4 fordulóra beszálló emberekből nem lehet csapatot építeni. Az ifjúsági játékosok megtartása és folyamatosabb képzésük megoldása is lényeges, hiszen játékosállományunkat hosszabb távon velük tudjuk majd bővíteni.

  Salgótarjáni TSE - Fóti SE  4 - 8

 
Cím
 
Élő
 
 
Eredmény
 
 
Élő
 
Cím
 
1 FM 2247 Egyed András
½-½
Nógrády Vilmos 2153 FM
2   2278 Gallai János
½-½
Trajber Dániel 2068  
3 FM 2073 Frink Ferenc
0-1
Gubics Péter 2108  
4   1990 Kovács Dániel
1-0
Pál Géza 2204  
5   1928 Huszár Márk
½-½
dr. Trajber Csaba 2030  
6   1842 Patai Péter
0-1
Kárpáti Kende Vajk 2014  
7   1892 Szabó Ervin
½-½
Vrona Mihail 2032  
8   1756 Patai Tamás
½-½
Zámodics Péter 1977  
9   1710 Klenóczky Dániel
0-1
Rózsa Sándor 1942  
10   1821 Klenóczky Sándor
½-½
Szlabey Géza 1944  
11   1494 Bíró Máté
0-1
Kárpáti Bánk 1834  
12   1153 Kovács Veronika
0-1
Sági Bence 1713  

Az NB II Erkel csoportjának végeredménye:

 
Csapat
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
Össz.
 
1 Aquaréna Kőbánya SC   6 6.5 8 9 9 10 7.5 7.5 10 10.5 6.5 90.5
2 BEAC I. Barcza 6   5 6 4.5 11.5 8 9.5 7.5 8.5 6.5 8 81
3 Szigetszentmiklós 5.5 7   7 5 6.5 7 7.5 8 7.5 9 8 78
4 Jászberényi Sakk Kör 4 6 5   6 6 7 6 9.5 6 7.5 7 70
5 Sárkány DSE-Sinus 3 7.5 7 6   4.5 7.5 6 6 6 7 7 67.5
6 Fóti SE. 3 0.5 5.5 6 7.5   8 8 6 4.5 7.5 9.5 66
7 MAFC 2 4 5 5 4.5 4   7 8.5 7.5 7 8 62.5
8 Salgótarjáni TSE 4.5 2.5 4.5 6 6 4 5   7 6.5 5.5 7.5 59
9 GSBE 4.5 4.5 4 2.5 6 6 3.5 5   8.5 6 8.5 59
10 Pestszentlőrinc SK 2 3.5 4.5 6 6 7.5 4.5 5.5 3.5   8.5 5.5 57
11 Andornaktálya SE 1.5 5.5 3 4.5 5 4.5 5 6.5 6 3.5   9 54
12 Mátra SE. 5.5 4 4 5 5 2.5 4 4.5 3.5 6.5 3   45.5
 A Mátra SE. csapatától 1 pont levonva, mert a 7. fordulóban ifi játékost kontumált.
 A Mátra SE. csapatától 1 pont levonva, mert a 10. fordulóban ifi játékost kontumált.

További részletek