Versenyben az ezüstért

  Február 23-án volt a Heves megyei  csapatbajnokság 9.és 10. fordulója. A Füzesabony és az Egri Vasas volt a két ellenfél, s az előzmények alapján mindkét meccstől győzelmet remélhettünk. Ez a remény hamar elszállt a délelőtti meccsel kapcsolatban, amikor megtudtuk, hogy a tavalyi bajnok, de az idén csak vergődő füzesabonyi csapat a bajnokságban most először mind az 5 mesterét asztalhoz ülteti.
  Bár reális esélyünk csak az utolsó két táblán volt, a partik alapján kis szerencsével akár nyerhettünk is volna. Görcsi Gábornak és Kovács Dánielnek nemzetközi mester ellenfél jutott (Galyas Miklós és Hajnal Zoltán), sajnos mindketten sima vereséget szenvedtek. Dr. Oláh Zsigmond Becskei Zoltán FIDE-mester ellen egy ideig egész jól állt, aztán egy hiba miatt összeomlott az állás. Lengyel István remekül végigküzdötte a játszmát Szurovszky mester ellen, aztán épp a döntetlen kapujában rontott és elvesztette a végjátékot. Gallai János egy ideig kicsit jobban állt, majd a cserék után döntetlen színezetűre bonyolódott le az állás. 85 éves játékosunk figyelme azonban nem terjedt ki az órára, ideje letelt, s emiatt vesztett. Kétszer félpont elment. De több is veszett: Kovács Veronika remek játékkal szerzett minőségelőnyt, majd hirtelen visszaváltott gyerek üzemmódba és néhány lépés múlva vesztett. Az utolsó két táblán Fenyő Blanka és Kovács Rebeka sem játszott teljes összpontosítással. Mindketten hátrányos állásba kerültek, azonban a nagyobb tudásuk végül érvényesült és ők ketten tudták megszerezni a két győzelmünket. Két, nagy küzdelmet hozó partiban nem volt hiába való a kitartás. Vágvölgyi Ádám már-már nyerő pozícióban volt, aztán egy-két pontatlan lépéssel az ellenfele került előnybe. Ádám azonban nem először bizonyította, hogy igazi küzdő típus, mert megmentette a végjátékot, sőt a végén még ő tette próbára a közel 400-zal magasabb értékszámú ellenfelét.
  A harmadik táblán Frink Ferencnek a hosszú évekig egyesületünk oszlopának számító, de a megyei bajnokságban régóta a Füzesabonyban játszó Mede István FIDE-mester jutott ellenfélül. A két mester csatája méltó volt nevükhöz. A középjátékban Mede István került gyalogelőnybe, majd előnyét még fokozta is. Idős mesterünk viszont fiatalos küzdeni tudását ötvözte a rutinjával, s a külső szemlélő számára is izgalmas, már-már szenzációs végjátékban, ahol a végén két gyalogja maradt egy futó és egy huszár ellen megmentette a csapatnak a fél pontot. Kijelenthető, hogy a bajnokság egyik, ha nem a legjobb játszmáját láthattuk tőlük. Végül 7-3-ra vesztettünk, de a partik alapján sokkal szorosabb is lehetett volna az eredmény az öt mesterrel felvonuló ellenfelünk ellen.

Egyedül Kovács Rebeka nyert mindkétszer

Frink Ferenc nagyszerű csatát vívott

  A délutáni meccsen az Egri Vasas ellen sok izgalom nem, némi keserűség viszont iitt is jutott nekünk. A partik többségét magabiztosan nyertük, két, szintén nyerhető partit viszont egy-két könnyelmű lépés miatt buktunk el. Az első táblán Görcsi Gábor szép támadással nyert, s a délelőtti  kudarcot javította Gallai János, Dr. Oláh Zsigmond, Kovács Veronika és Lengyel István is. Utóbbinak jutott a leghosszabb parti, de sem az ő, sem Frink Ferenc és Kovács Rebeka győzelme nem forgott veszélyben.  8-2 a vége a javunkra, kár a két megszerezhető, de mégis elvesztett pontért.

 Az első helyre már nem maradt reális esélyünk, az ezüstért viszont még vívhatunk egy nagy harcot az utolsó fordulóban. Bár van 2,5 pont előnyünk a Pétervásárával szemben, de nekik még az Egri Vasas van hátra, ránk viszont a már bajnoknak tekinthető Egri SRSK vár március 29-én.

Salgótarjáni TSE - Füzesabonyi SC  3 - 7
Nyert: Fenyő Blanka, Kovács Rebeka
Döntetlen: Frink Ferenc, Vágvölgyi Ádám

Salgótarjáni TSE - Egri Vasas SE  8 - 2
Nyert: Görcsi Gábor, Frink Ferenc, Dr. Oláh Zsigmond, Lengyel István, Gallai János, Kovács Veronika, Vágvölgyi Ádám (ell.nélk.), Kovács Rebeka

Részletes táblázatok