Három első hely a megyei diákolimpián

  A hagyományoknak megfelelően ezúttal is Karancslapujtőn, a Gordos Rezső emlékére megrendezett verseny keretében zajlott a megyei egyéni diákolimpia, amelyre február 3-án került sor.
  Sakk-klubunkat 18-an képviselték, s többségében kiválóan helytálltak. Két korcsoportot teljesen letaroltunk és ezek mellett is voltak kellemes meglepetések.

További képek

Az értékszámos lány III. korcsoportban Kovács Veronika arany-, Fenyő Blanka ezüst-, Kovács Rebeka bronzérmes lett, mindhárman továbbjutottak az országos döntőre.
Az amatőr lány III. korcsoportban Berényi Lili a 4. helyet szerezte meg.
  A fiú I. korcsoportban, ahol négy elsősünk indult, a még csak hétéves Géczi Gordon bronzérmes és szintén kiharcolta a jogot az országoson való indulásra. Ugyanitt Lovász-Bakos Domonkos 7., Tóth Sebestyén 9., Antal Nimród 12. A elsőseinktől jövőre már komoly sikert is remélhetünk.
  A fiú II. korcsoportban totális győzelem, de a papírforma mégis borult. A tavalyi megyei bajnokunk, Balogh Bertold leszorult a dobogóról, a másik tavalyi megyebajnokunk, Bakos Milán harmadik, az ősszel hozzánk csatlakozó Darvas József a második és nem kis meglepetésre a harmadikos Kis Attila Viktor lett az első. A bajnoki címet már az utolsó forduló előtt megszerezte, amikor 6/6-tal, 1,5 pont előnnyel vezette már a mezőnyt. Az első három helyezett szintén az országos döntőre kvalifikálta magát. Még ebben a kategóriában Rusznyák Máté 8., a külsősként hozzánk járó Prepelita Kevin az ötödik lett.
  Fiú IV. korcsoportban az exgagarinos Gyurcsák András (Bolyai) a 6. helyet csípte el, ugyanitt Kasléder Dávid a 10.
Értékszámos fiú IV. kategóriában Vágvölgyi Ádám rájátszásban maradt alul, így ezüstérmes lett, de szintén részt vehet az országos döntőn.
A szintén volt gagarinos Versegi Tamás (Bolyai) a fiú VI. kategóriában megyei bajnok és ő is továbbjutott.

 Összességében 3 arany, 3 ezüst és 3 bronzérmet gyűjtöttünk, s mind a kilenc dobogósunk országos döntőn szerepelhet.

 Szombaton a csapatverseny lesz, alsós fiú és felsős lány csapatunk is aranyreményekkel indulhat.