Görcsi Gábor a megyei egyéni bajnok, Frink Ferenc 3. és szenior díjas

  Már nyolcadik alkalommal rendezték meg Pásztón július 4-7. között Tódor Sándor szervezőmunkájának köszönhetően a Tittel Pál Kupát, amely a megye egyetlen standard értékszámszerző versenye, s kezdetektől fogva egyben a megyei egyéni bajnokság is. A korábbi években is szép számú résztvevővel zajlott a verseny, de az idei év minden várakozást felülmúlt. Rekord létszámmal, 91 nevezővel indult a verseny, még a helyszínként szolgáló tornaterem is majdnem szűknek bizonyult. Nem volt hiány jó sakkozókban sem, hiszen több, mint 25-en voltak 2000-es Élő-pont felett. A mezőny egy jelentős hányadát gyerekek alkották, sajnos jellemzően nem nógrádiak, a négy tarjáni gyerek mellett egyetlen helybeli sem képviselte az általános iskolás korúakat.  

 A rangos mezőnyben egy idősebb nagymester mellett 4 nemzetközi mester is indult, utóbbi négy végzett a mezőny élén, közülük a Bucholcz-érték a már magyar színekben versenyző To Nhat Minh számára kedvezett. Ezzel ő már másodszor lett a Tittel Kupa győztese.
 Mögöttük kellemes meglepetésre (vagy már nem is meglepetés?) csapatunk vendégjátékos első táblása, Görcsi Gábor FIDE-mester érkezett az 5. helyre. Természetesen ezzel ő lett a megyei egyéni bajnok, 19 évesen, első ízben szerezte meg ezt a címet. Ezzel valószínűleg ő az eddigi legfiatalabb Nógrád megyei bajnok. A megyénkből a balassagyarmati Úrhegyi Márton fért még be az első tízbe, ő nyolcadik lett. Egyesületünk sakkikonja, Frink Ferenc súlyos betegségéből lábadozva is újra nagyszerűen sakkozott és - csakúgy, mint a szenior bajnokságon - a 12. helyet érte el, ezzel a mezőny legjobb szeniorja, valamint megyei bronzérmes is lett.
 

Vendégjátékosunk, Görcsi Gábor az új megyei bajnok

Frink Ferenc a főverseny szenior díjasa és egyben megyei bronzérmes 

  A korábbi megyei bajnok, pásztói Bohati Tamás a 15. (megyei 4.), a mátraszőlősi Huszár Márk a 20. (megyei 5.) helyen végzett. Egyesületünket összesen 11-en képviselték, közülük még három sakkozó fért be a megyei első tízbe. Kovács Dániel a 7., új igazolásunk, az Újpesttől érkezett Dr. Oláh Zsigmond a 8., míg a tavalyi bronzérmes Patai Péter a 10. helyet érte el.

  Mint említettem, a megyei általános iskolás korúakat csapatunk négy gyermek versenyzője képviselte. Kovács Rebeka, Fenyő Blanka, Kovács Veronika és Vágvölgyi Ádám számára még egyelőre a tapasztalatszerzés, a nyugodtabb játékritmus megszokása volt a cél. Ezen a téren sikerült is előrelépniük, de még sok ilyen versenyre lesz szükségük, hogy tartsák a lépést a korosztályukkal.

A verseny táblázata