Búcsú a varázslótól: elhunyt Frink Ferenc

Frink Ferenc (1951-2021)

   2021. április 12-én tragikus hirtelenséggel hagyott itt bennünket Frink Ferenc, a megye sakkozásának ikonikus alakja, a "Palóc Varázsló".

  Tudtuk, hogy évek óta küzd komoly betegségekkel, és mégis, szinte hihetetlen, hogy egyik napról a másikra nincs többé. Dacolt minden csapással, ami érte őt, idősödve is ment versenyről versenyre. Hajtotta őt a sakk és az egész sakktársadalom iránti szeretete.

  A sakkversenyek csendjét megtörő élces hangját meghallva mindenki csak elmosolyodott. Nem lehetett őt nem szeretni, mert ő is szeretett mindenkit.

  A Siketek 2006-os Sakkolimpiáján a bronzérmet szerzett csapat tagja volt. Több száz NB II-es és NB I B-s csapatmeccs volt a háta mögött.

  Egyéni eredményeit nehéz lenne összefoglalni. Már fiatalon felnőtt megyei bajnok volt, de talán idős korában teljesedett ki teljesen, amikor már szinte minden pillanatát a sakk töltötte ki. 60 évesen, 2011-ben szerzett mesteri címet. A 2014-es sakk egyéni rapid Európa-bajnokságon Wroclawban a szenior kategóriában a dobogó 2. fokára állhatott.

  Sikerei kulcsa lebilincselő stílusa volt. Már az első lépésektől kezdve szikrázott a tábla, nem lehetett ellene csendes, pozíciós sakkot játszani. Taktikai trükkjei, meghökkentő áldozatai a külső szemlélőnek mindig látványossá tették a játszmáit.

  Sakk iránti odaadását, zseniális stílusát nem vesztettük el teljesen, mert továbbadta azt annak a sok növendéknek, akiket tanított az évtizedek alatt. De nem csak a gyerekekért tett sokat, hiszen éveken át megyei elnökként és a tarjáni NB-s csapat vezetőjeként szolgálta Nógrád megye sakksportját.

  Emlékét örökre megőrizzük.

 Pár hónappal ezelőtti interjú Frink Ferenccel: https://www.sakkmezo.hu/2020/11/17/mindenki-feri-bacsija-interju-frink-ferenccel/